A főzés (sütés) könnyű fejet, nyitott lelket és meleg szívet kíván. (Paul Gauguin)

Meggyes-mákos gyümölcskenyér

2018. június 20. - bakeyoursmile

temp_5_1.PNG

A meggy és a mák eléggé klasszikus páros, az előbbinek ráadásul szezonja is van, szóval minden adott, hogy gyorsan elkészítsük ezt a zamatos sütit.

Hozzávalók:

10 dkg vaj
15 dkg liszt
10 dkg cukor
1 csipet só
2 szobahőmérsékletű tojás
20 dkg magozott meggy
5 dkg mák (persze lehet több is, ha mákosabban szeretitek)
1 kis üveges (kb két dl) házi meggylekvár
barna cukor és fahéj a tetejére ízlés szerint

temp_7.PNG

A vajat olvasszuk meg (a legegyszerűbb mikróban), majd hagyjuk hűlni.Addig készítsük elő a mákot és a meggyet - a meggyet magozzuk ki és felezzük meg.

A lisztet keverjük el a sóval, majd robotgéppel keverjük habosra a tojásokat és a cukrot, adjuk hozzá a lisztet, a mákot és az olvasztott vajat.

Tegyük a hűtőbe 10-15 percre. Addig vajazzuk ki a gyümölcskenyér formát, majd melegítsük elő a sütőt 180 fokra.

A tészta felét halmozzuk a formába, majd jöhet a lekvár (ide még ízlés szerint jöhet meggy is pluszban), majd következik a tészta másik fele, végezetül pedig bőven megszórjuk meggyel, aminek a tetejét meghintjük fahéjjal elkevert barna cukorral. (Amint jól látható, nem következik be apokalipszis, ha nem sikerül egyenletesen elkennünk a lekvárt ;))

temp_1_2.PNG

Mehet is be a sütőbe, 50-60 percre, a sütés végén tűpróbával ellenőrizzük, ha már nem ragad tészta a tűre, akkor megsült a sütink.

Mindenkinek jó sütést és jó étvágyat kívánok!

Szabina

temp_4_2.PNG

Köszönet a fotókért Kéri Attilának.

A kerámiákat a 57_5_1037_06907afc2504a2bb3a3b7a8d73bead09_17919c_701.jpgbiztosította. (http://patakikeramia.hu/)

Értesüljetek elsőként mindenről, kedveljétek a Bake your smile facebook oldalát:
https://www.facebook.com/bakeyoursmileblog

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bakeyoursmile.blog.hu/api/trackback/id/tr3514059894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.