A főzés (sütés) könnyű fejet, nyitott lelket és meleg szívet kíván. (Paul Gauguin)

Bake your smile

Vidám krumpli

avagy süssünk mosolyt :)

2016. augusztus 29. - bakeyoursmile

14194246_1191417120881071_1752543051_n.jpgSzerintem krumlilángos, a Nosalty szerint, ahonnan az ötletet szemeztem lapcsánka (azt én kizárnám, mert abba - felénk - nyersen reszeljük a krumplit). De ahogy a lapcsánkát is tájegységenként is ezerféleképpen hívják (lepcsánka, tócsi, tócsni, cicege, berét, mackó és még sorolhatnám) biztos ennek a mosolynak is lenne sok neve, így nem is adok neki, a vidám krumpli úgyis magáért beszél. Egyébként pedig:

Bárhogy nevezzük, éppoly illatos. /William Shakespeare/

Na de nézzük mitől is lesz illatos:

Hozzávalók:
3 db krumpli
25 dkg liszt
3 evőkanál keményítő
3 evőkanál morzsa
1 tojás

bors
pirospaprika
chili (ízlés szerint)

A három krumplit meghámozzuk, 15 percig főzzük, majd krumplinyomóval összetörjük és 25 dkg liszttel elkeverjük. Hozzáadunk három evőkanál keményítőt és három evőkanál morzsát. (Nálam az pont elfogyott, így durvára őrölt zabpelyhet adtam hozzá, tökéletesen megfelel az is :) ) Végül elkeverjük egy tojással, és a fűszerekkel.

Kiterítünk egy sütőpapírt, melyet belisztezünk és ráhalmozzuk a masszát. Meglisztezzük annak is a tetejét, majd ráhatjunk egy másik sütőpapírt, és a két papír között kinyújtjuk a krumplis keveréket. Ha ez megvan, lisztezett kiszúróformával, kerek formákat szaggatunk, majd szívószállal szemeket és kanállal szájat varázsolunk:
14171993_1191417080881075_1016147782_n.jpg

Ha elkészültünk a hangulatunkhoz illő smiley-kkal, akkor forró olajban pirosra sütjük őket. Mellé fokhagymás tejfölt készítettem mártogatósnak.

(U.i.: Ezúton is köszönöm a segítséget és társaságot Adri barátnőmnek! :)

Jó sütést és jó étvágyat kívánok!

Szabina

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bakeyoursmile.blog.hu/api/trackback/id/tr3211658954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása