Ellenségeim vére. (ok, csak vörösbor.)
(Forrás: Pinterest)
Ellenségeim vére. (ok, csak vörösbor.)
(Forrás: Pinterest)
Egy nap nevetés nélkül, elvesztegetett nap. - Charlie Chaplin
(forrás: Pinterest)
Persze, úton vagyok.. :D
Igazán jó szombatom volt. Mindaddig míg rá nem jöttem, hogy vasárnap van.
Forrás: Pinterest
Tavaly, amikor a moszkauert csináltam, még nem igazán tudtam, hogy tisztítsam meg a mogyorót. Julia Child módszerét követtem - bár akkor még nem tudtam, hogy ez Julia Child módszere :D - ami a mandulánál be is vált, a mogyorónál nem. Ez annyiból állt, hogy leforráztam a mandulákat, majd a lehűtést követően egy mozdulattal ki tudtam nyomni a mandulát a héjából. Na a mogyorót aztán nem sikerült.
Mivel ma még készülök egy mogyorós édességgel, ezért utánajártam hogyan lehetne ezt hatékonyan megcsinálni végre. Nincs ebben semmi titok, így meg is osztom veletek! :)
A mogyorót terítsük ki egy sütőpapírral bélelt tepsire, egyengessük el, majd mehet a sütőbe 15 percre 160 fokra.
5 percenként keverjük át, hogy minden oldala szépen piruljon.
Miután már illatozik, vegyük ki, hagyjuk 4-5 percig hűlni.
Egy tiszta konyharuhával béleljünk ki egy nagyobb edényt, majd ebbe öntsük a megpirult mogyorókat.
Fogjuk össze a konyharuhát és kezdjük masszírozni azon keresztül a mogyorókat, hogy levethessék a ruhájukat.
Tádámm! Készen is vagyunk. (Ami pár szem maradt, arról kézzel még le tudjuk szedni a héját.)
Fedett üvegben 3-4 hétig is eláll. (Én erre nem számítok, ami megmarad a sütiről, arra kerül egy fincsi fűszeres réteg, és hipp-hopp el is fog fogyni :))
Jó étvágyat kívánok!
Szabina
♥
Legyen inkább 100%! :)
Forrás: Pinterest
Péntek most hívott. Holnap érkezik és hoz bort! :)
Forrás: Pinterest
Azok akik azon elmélkednek, hogy a pohár félig üres, vagy félig tele van, elfelejtik a lényeget. A pohár újratölthető.
Forrás: Pinterest
Ezt különleges, de könnyen és hamar elkészíthető receptet Martha Stewart oldalán találtam. A két legfontosabb alkotóeleme a sok sajt és az író, melyek közül az utóbbit elég nehezen tudtam beszerezni. Elméletileg - és a webshop szerint is - lehet kapni írót a két legnagyobb hiperben, gyakorlatilag én nem találtam, úgyhogy Apukám hozta Ausztriából. Viszont nagyon rákaptam, mert nagyon jó textúrát adott a tésztának, még másnap sem volt száraz a kenyér, úgyhogy több írós receptet is ki fogok próbálni a jövőben. Illetve, mivel amerikai receptről van szó, és ott előszeretettel mérnek mindent csészében (1 cup) ezért beszereztem egy ilyen mindent tudó mérőedény készletetet is, a fenti képen az a fekete az, amelyikben minden féle méret van, még 1/2 cup is, nehogy fejben osztani kelljen :D
Hozzávalók:
4 evőkanál vaj (nem sózott, olvasztott, majd langyosra hűtött) (plusz egy kevés a formához)
2 és fél csésze liszt (plusz egy kevés a formához)
2 és fél teáskanál sütőpor
1 teáskanál só
fél teáskanál szódabikarbóna
20 dkg reszelt cheddar sajt (plusz egy kevés a tetejére)
2 nagyobb, szobahőmérsékletű tojás
1 csésze szobahőmérsékletű író
Először a vajat olvasztjuk meg, hogy legyen ideje visszahűlni. Utána a sütőt előmelegítjük 170 fokra és előkészítjük a gyümölcskenyér formát, kivajazzuk, majd kilisztezzük.
Összekeverjük a lisztet, a sütőport, a szódabikarbónát és a reszelt sajtot, majd félre tesszük. Egy másik keverőtálban elkeverjük a langyosra hűlt vajat a tojással és az íróval. Miután egynemű állagot kaptunk, hozzákeverjük a lisztes sajtos keveréket, majd jól összevegyítjük. Végezetül átöntjük az előkészített formába egyenletesen. Némi reszelt sajttal meghintjük a tetejét, és már mehet is az előmelegített sütőbe. Nekem légkeverés mellett nagyjából 35 perc alatt kívül ropogósra, belül puhára sült. Vártam pár percet mielőtt kivettem a kenyeret a formából, utána miután langyosra hűlt a kenyér (igen, nagyon nehéz megállni) gyönyörűen és könnyen szeletelhetővé válik.
Egy kis vaj a tetejére és máris a sajt mennyországban érezhetjük magunkat! :)
Jó sütést és jó étvágyat kívánok!
Szabina
♥