Vasárnaponként egy lány és az ágya között végtelen szerelem alakul ki :)
Vasárnaponként egy lány és az ágya között végtelen szerelem alakul ki :)
Végre hétvége! :)
Nagyon kedvelem az Aperol Spritz-et. Amikor láttam egy videót a napokban a borzseléről, akkor már tudtam, hogy én ezzel fogom készíteni, és nem csak azért mert azt a fajta japán szőlőt amit ott használtak, nálunk ugye elég nehézkes lenne beszerezni a sarki zöldségesnél :)
Hozzávalók:
Az alsó réteghez:
0,5 dl Aperol
0,5 dl friss narancslé
1 dl fehérbor
0,5 dl víz
5 gramm zselatin (por)
A felső réteghez:
1,5 dl fehérbor
0,5 dl víz
1/2 citrom leve
cukor
5 gramm zselatin (por)
menta ízlés szerint
Középre:
10 szem szőlő
Az alsó réteget este készítettem, hogy bőven legyen ideje megdermedni. Egy kis lábasban felforraltam a folyadékokat a zselatinnal együtt. Miután egy kicsit hűlt leszűrve borospohárba töltöttem őket és mentek a hűtőbe téli álmot aludni.
Másnap reggel elkészítettem a felső réteget fehérborból, citromléből, mentával és cukorral ízesítve, szintén felforraltam 5 gramm zselatinnal. Picit vártam, hogy hűljön. Addig a megmosott szőlő szemekkel kidekoráltam az alsó réteget, majd szűrőn keresztül ráöntöttem a felső, világosabb színű részt. Nagyjából 5 óra alatt készre dermedt, mentalevéllel díszítettem, és tádámm, már lehetett is kanalazni a bort. :) Nehezebb ételek után különleges, keserédes desszertélmény, amikor már nem vágyunk semmi édesre, de mégiscsak jól esik egy kis levezetés. :)
Igazából a fenti mennyiségből szerintem kijött volna négy adag is, bátran lehet kísérletezni! ;)
Jó borozást, jó étvágyat kívánok!
Szabina
♥
Péntek van! Ideje hőssé válni és kimenteni a csapdába esett bort az üvegből! :)
Még csak ...
(forrás)
Már nagyon régóta terveztem, hogy megsütöm életem első pitéjét. A kolléganőm nagy pitesütő (igen, most rád nézek Szilvi), tőle kaptam is egy szuper receptet, így múlt héten felkerekedtem és megvettem "A pitetálat", ami gyönyörű, kerámia, letisztult, csak éppen gigantikus, 32 cm átmérőjű. Így amennyiben a lenti receptben látható mennyiségeket követitek, és a Ti tálatok is az Ikeából való, akkor gyönyörű, fedetlen pitét tudtok majd készíteni, ha pedig átlagos méretekkel rendelkezik a tál (26-28 centis) akkor a tészta feléből le tudjátok majd borítani. A lényegen nem változtat, hogy fedetlen-e, vagy sem, mindenképp egy könnyed, őszi ízvilágű sütit kaptok a végén. (Legközelebb növelem a mennyiséget, szeretnék egy "tetős" pitét is, már a lelki szemeimmel látom, hogy fog kinézni, szóval lesz mit várni! :))
Hozzávalók:
30 dkg liszt
20 dkg hideg vaj
10 dkg porcukor
1 citrom reszelt héja
1 vaníliarúd belseje
1 csapott kávéskanál sütőpor
1 tojássárgája
1-2 evőkanál tejföl
1 csipet só
A tetejére:
1 kg körte
15 dkg barna cukor
5 dkg vaj
1 kávéskanál őrölt fahéj
néhány szem szegfűszeg, ízlés szerint
a megmaradt, kikapart vaníliarúd
1 tojássárgája
A lisztet, a porcukrot, a sütőport, egy citrom lereszelt héját, egy vaníliarúd kikapart belsejét elkeverjük egy csipet sóval. Hozzámorzsoljuk a hideg vajat, majd a tojássárgájával összegyúrjuk. Annyi tejfölt adunk hozzá, hogy gyúrható linzertésztát kapjunk. Folpackba csomagolva hűtőben pihentetjük egy órán át.
Amíg a tésztánk pihen, mi természetesen nem így teszünk, megtisztítjuk és felszeleteljük a körtét, majd 5 dkg vajon és 15 dkg cukron lekaramellizáljuk a gyümölcsöt. A serpenyőben hozzáadtam a fűszereket, a fahéjat, a szegfűszeget és a korábban kikapart vaníliarudat is. A végén hozzákevertem egy kanál kukoricakeményítőt is.
Az egy óra leteltével a linzertészta felét (ha a fent említett nagyobb pitetállal rendelkezel, akkor a kétharmadát) vékonyra nyújtjuk, és kibéleljük a pitetálat a tésztával. Következik a "vakon sütés". Az elősütésre azért van szükség, hogy a vastag töltelékkel beborított tészta alja biztosan átsülhessen és a tészta a tölteléktől ne ázzon el. A tésztát letakarjuk sütőpapírral, majd arra súlyként fél kiló babot vagy lencsét szórunk, és így sütjük 10 percig 180 fokos sütőben.
Miután kivettük az elősütött tésztát óvatosan leemeljük a babos sütőpapírt, és ráhalmozzuk a gyümölcsöket. Ha kisebb a formánk, akkor a tészta kinyújtott másik felét óvatosan ráhelyezzük, megszurkáljuk és mehet a sütőbe.
Ha nagyobb a formánk, akkor még lehet filozofálgatni azon, hogy milyen díszítést alkalmazzunk. Én a maradék tésztából duplasodrással "tésztakötelet készítettem", illetve a keresztfiam szaggatott három darab szívecskét, amit végül középen helyeztünk el, hogy mégiscsak legyen valami a pite tetején :) A tészta tetejét lekenjük tojássárgájával, és mehet is a sütőbe. 180 fokon 20 perc alatt készresütöttem. Ha van teteje piténknek, akkor érdemes több időt hagyni neki, 30-35 percet (de ez természetesen sütőfüggő is)
Miután kihűlt szépen szeletelhető lesz. Ha nem tudunk várni kevésbé lesz szép, de nagyon finom, arról mindenkit biztosíthatok! :)
Érdemes kipróbálni más idénygyümölcsel is, én még tovább tesztelem, ahogy a fenti bevezetőben is írtam. Arról is be fogok számolni természetesen.
Jó sütést és jó étvágyat kívánok!
Szabina
♥
Ha tetszett a bejegyzés, kövessetek bátran facebook-on is: https://www.facebook.com/bakeyoursmileblog
Hétfői imánk: Uram, adj kávét, hogy megváltoztassam amit lehet, és adj bort, hogy elfogadjam amit nem.